A falu hírnöke

2020.03.31

A falu "hírnöke"

Lucast az egész falu ismerte, hiszen minden eseményről tudott, ami a megtörtént a kis közösségben, ideje nagy részét a többi ember megfigyelésével töltötte. Ezzel a tulajdonságával nem vívott ki magának túl nagy népszerűséget. De ő ezt csöppet sem bánta, így volt kerek az élete. Legalább is ő ezt hitte. Néha kiment a földekre dolgozni, de csak akkor, amikor már édesapja azzal fenyegette, hogy szélnek ereszti, ha nem tesz valamit odahaza keresztbe.

Egy este útnak indult, hogy a kocsmában valami szaftos hírre tegyen szert. Felvette kimenőjét, megnézte magát az ablaküvegben. Nem volt elégedett a látvánnyal, mintha az üveg torzított volna, nem szívesen nézett magával szembe. A mustra után halkan kiosont a konyhába, hogy anyja ne vegye észre. Az asszony épp vacsorát készített. Nagy fazékban keverte a gőzölgő ételt. A termetes asszonyság teljesen belefeledkezett a munkába, így nem figyelt fel fiára, aki mintha tojásokon lépkedett volna, úgy haladt csendesen előre. Lucas anyja háta mögé került, már csak egy lépés hiányzott, hogy elérje a kilincset. Óvatosan az ajtónál termett, és egy szempillantás alatt már kint is volt a kertben, a ház asszonya semmit nem vett észre.

Ahogy kiért a levegőre, arcán széles mosoly terült el. Érezte a szabadság édes ízét a levegőben. Elindult az utcán lefele. Hosszú nyúlánk alakja, fekete haja, sötét ruhája egyre jobban beleveszett az esti sötétségbe. Csak néhány férfival találkozott útközben. Hazafelé tartottak az ivóból, biccentett, majd továbbhaladt, és a szíve egyre hevesebben vert. Alig várta, hogy odaérjen, és egy korsó sör mellett sok-sok pletykára tegyen szert. Élvezte, ahogy mások életében kutakodhatott, a gondolatai mindig valamelyik falubéli teremtés körül kergetőztek. Ahhoz gyáva volt, hogy ismerkedjen, hogy barátokat, vagy asszonyt szerezzen, de ahhoz elég bátor volt, hogy a híreket összegyűjtse, majd szélnek eressze.

Ahogy a kocsmaajtóhoz ért, épp akkor lépett ki az ivóból Georg, a falu legerősebb embere. Ránézett a vézna fecsegőre, egy pillanatra megfordult a fejében, hogy jól eligazítja, de már nagyon éhes volt, így inkább faképnél hagyta a meglepett embert. Lucas összehúzta magát, kabátja gallérjából alig látszott ki a feje. Amint Georg elment, felsóhajtott, és belépett a füstös, zajos térbe. A kocsmáros felnézett, gúnyos mosolyra húzódott a szája, nem szívlelte a fiatalembert. Ahogy odaért Lucas a pulthoz, odalökte neki az italt szó nélkül, majd megfordult, hogy ne legyen lehetősége beszélgetni vele.

De Lucast ez nem zavarta, megszokta, hogy levegőnek tekintik, így volt ez már, amióta megszületett. Leült az egyik üres asztalhoz, egy népes társaság mellé, hogy minden szavukat hallja, és jól elraktározhassa a fejében. Így a szomszédban lakó Roseról egyre többet tudott meg. Húsos Henry élénken ecsetelte, hogy a lány valószínűleg férjhez megy. Pedig sokan ácsingóztak utána, mert szemrevaló teremtés volt a vidéken. A férfiak egy idő után pajzán képzelgésekben jeleskedtek. Lucas elgondolkodott és bosszantotta is a hír egyben. Rose járt a fejében. Nem is gondolta volna, hogy a lány valaha férjhez megy. Mindig úgy fennhordta az orrát, még a köszönését is alig fogadta el. Vajon ki lesz a szerencsés flótás? Ki köti be a fejét a falu szépének? Elszomorította, amit megtudott, így felállt, fizetett, és elindult hazafele.

Útközben találkozott Jamessel, a pékkel. Megállította a férfit, hogy elmesélje neki a legújabb hírt, amit aznap este szerzett. James legyintett, nem érdekelte, vagy nem hitte el, nem tudni, mindenesetre szó nélkül továbbment. Lucas azon morfondírozott, hogy ez az este egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy elképzelte. A hír elszomorította, ráadásul Jamest sem villanyozta fel. Így lógó orral haladt az úton előre. Már látta a házukat, sötét volt odabent. Úgy tűnt, szülei lefeküdtek. Ez örömmel töltötte el. Ahogy hazaért, kibujt a cipőből, halkan bement a szobába, és végigfeküdt az ágyon, a szíve tele volt keserűséggel. Valahol mélyen vágyott az emberekre, valahol mélyen vágyott a közelségre, de soha nem volt benne része. Kinézett az ablakon, most még a csillagok sem ragyogtak, sötét volt minden.

Mintha az élet összeesküdött volna ellene. Egy ideig forgolódott, majd álomba merült, és egy szebb világban járt, egészen addig, míg a kakas fel nem ébresztette. Lucas felült az ágyban, Rose jutott eszébe. Milyen szerencsés lehet a férfi, aki nőül veszi... neki talán soha nem lesz senkije. Sokáig nem töprenghetett az élet nagy dolgain, mert apja belépett, és ráparancsolt, hogy reggeli után menjen ki a földre. Lucas felöltözött, kiment a konyhába, lassan forgatta szájában az ételt. Szemei előtt Rose lebegett. Amikor végzett, kiment a kertbe. Úgy érezte, éveket öregedett. Maga sem értette, miért viselte meg a hír ennyire. Eddig a híreken elmélázott, majd továbbadta őket... Ez most nagyon megviselte. Ahhoz sem volt kedve, hogy elmesélje másoknak, mintha megtört volna valami odabent. Valami, amiről eddig nem vett tudomást... Valami olyasmi, amiről azt hitte az ő életének nem része. Furcsa érzések törtek fel a felszínre...

Ahogy kiért a kertbe, szemei kikerekedtek. Legnagyobb meglepetésére Rose is kint volt, a szárnyasokat etette. A lány ránézett, biccentett, és elindult a kerítés fele.

Lucas nem értette mi történhetett, hiszen soha nem méltatta egyetlen szóval sem. Most pedig feléje igyekszik... felé, akit senki nem szívlelt.

- Hello. Látom, ma korán kelt a szomszédság - szólt a lány enyhe gúnnyal a hangjában.

- Hello. Igen, sok a dolog. - Lucas szemeit lesütve álldogált a kerítés mellett.

- Azt hallottam, megkérted a kezem. - Rose mélyen a férfi szemébe nézett.

- Én? A te kezed? ... Kitől hallottad? - Lucas arca vörösben pompázott.

- James mesélte korán reggel. Azt mondta, hogy tegnap este a kocsmából hazafelé büszkén újságoltad, hogy bekötöd a fejem. - Rose jelentőségteljesen a férfira nézett.

- Én nem mondtam ilyent... meg sem fordult a fejemben. Sőt, arra gondoltam, milyen szerencsés lesz az, aki nőül vehet. - Rose fájó pontot érintett.

- Szóval mégiscsak az esküvőm volt a téma. Akkor ki a kiszemelt áldozat, ha nem te? Mert én nem ismerem.

- Azt csak te tudhatod Rose. Én annak megmondhatója nem lehetek. - Lucasnak egyre jobban fájt odabent.

- Dehogynem Lucas, hiszen mindenről tudsz, nem igaz? Semmi nem kerülheti el a figyelmed.

- Én csak figyelem az embereket. Nem ártok senkinek. - Lucas egyre jobban sarokba volt szorítva, érezte, hogy a helyzet egyre kellemetlenebb lesz.

- Dehogy Lucas. Te összegyűjtöd a híreket, olykor kicsit átgyúrod, majd továbbadod őket. Miért okoz ez neked örömet? Nem gondolod, hogy ezzel másokat hozol kellemetlen helyzetbe? Miért nem a saját életeddel foglalkozol? Talán az örömtelibb lenne.

- Igazad van Rose - mondta a férfi lesújtva - soha nem gondoltam, hogy fájdalmat okozok ezzel... Egészen tegnap estig. Az én életem szóra sem érdemes. Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne, mi történik velem.

- De miért gondoltad ezt? - kérdezte Rose.

- Mert úgy éreztem, hogy én nem vagyok elég jó senkinek.

- Lucas, minden zsák megtalálja a maga foltját. Miért épp te lennél a kivétel?

- Idehaza soha nem érdekelt senkit, hogy mi van velem. Így inkább elkezdtem foglalkozni a többi emberrel.

- Sajnálom... Lucas, ha ráérsz, és nekem sincs teendőm, szívesen beszélgetek veled.

- Tényleg? Rose... én nem tudom, mit mondjak.

- Semmit Lucas, csak hidd el, hogy van olyan ember, aki meghallgat szívesen. - Azzal Rose elköszönt, és bement.

Lucassal aznap megfordult a világ. Egy olyan ember nyitotta fel a szemét, akiről azt hitte, hogy ő egy senki a szemében, akiről pletykát terjesztett. Nagyon szégyellte magát, de tudta, hogy Rosenak igaza van. Soha nem figyelt magára, soha nem volt fontos a saját élete... Soha nem figyelt az érzéseire, sokkal fontosabb volt, hogy a másik mit gondol, mit mond, mit érez. Lucas bement a házba, odalépett a tükörhöz, és belenézett. Egy barnaszemű, sötéthajú fiatalember nézett vele farkasszemet. Eddig még soha nem nézte magát ilyen szemmel. Lehet, hogy nem is olyan jelentéktelen, mint ahogy a szülei mindig mondták. Lehet, hogy neki is lehet barátja... Lehet, hogy pont Rose lesz az... nézte magát, és a szíve egyre könnyebb lett. Attól a naptól minden megváltozott, Lucas nem szállította többé a híreket, és napról-napra egyre szélesebb mosollyal nézett bele a tükörbe.

Felicity Sheer

Minden jog fenntartva! © Felicity Sheer